Itt egy igazi velencei romantikus hétvége Itália szerelmeseinek!

Az elmúlt két - három éveben megálltunk, lelassultunk, vártunk, reméltünk, terveztünk, majd újraterveztünk. Vágyakoztunk, álmodoztunk. Féltünk, ugyanakkor reméltünk. Egyik nap veszítettünk, majd a következő nap nyertünk. Tapasztalatot, nem mást.

Félünk, hogy mindaz amit felépítettünk romba dől, félünk, hogy kisiklik a vonat amire felülünk, félünk a fehér emberektől, a sötét bőrűektől, a rendőröktől, a csendőröktől, félünk

, hogy elveszíthetjük a munkánkat, vagy valaki fontos személyt, félünk hogy kövérek leszünk, vagy túl vékonyak. Félünk, hogy lekéssük a buszt, vagy nem érünk oda időben egy találkozóra. Félünk, hogy bomba robban, hogy lerokkanunk, hogy elveszítjük a karunkat, a lábunkat, vagy egy ujjunkat. Félünk, hogy elveszítünk egy darab papírt amire valami fontos van írva, félünk a földrengéstől, a vírustól. Félünk, hogy hibázunk, hogy elalszunk, hogy többé nem ébredünk fel, hogy meghalunk idő előtt. Félünk, hogy homoszexuális lesz a gyermekünk, hogy mi is azzá válunk. Félünk a szomszédtól, a betegségektől, vagy hogy bepiszkítjuk a ruhánkat evés közben. Félünk a nőktől, a férfiaktól, az egerektől, a csótányoktól, a betörőktől, és a baktériumoktól. Félünk, hogy izzadunk és mások megérzik. Félünk szavazni, repülni és utazni. Félünk a tömegtől, félünk, hogy elesünk, félünk hogy csődbe megyünk. Félünk az emberektől, a hegyormoktól, a tengertől és a hidegtől. Félünk. Félünk, és nem élünk.

Nosztalgiáztunk, felkerestük, régi barátainkat, és azokat a helyeket, melyek egykoron második otthonunk voltak. Megszámolni sem tudom, hány alkalommal csavarogtunk Velence sikátoraiban, vagy a szigeteken, hogy hány tavaszon napoztunk a Barcolán, vagy sétáltunk a Miramare kastély kertjében. Tettük mindezt úgy, hogy esténként egy igazi otthon várt minket az al Gabbianoban. A bárban esténként Gianluca keverte a koktélokat, Marino ült a zongoránál, és Rosanna szorgoskodott az étteremben. Éva készítette a reggelit, és Elvira tartotta rendben a szobáinkat. Benito reggelente a közel 70 éves múltra visszatekintő szállodájáról mesélt, mikor még esténként az emberek kártyázni, dohányozni tértek be, vagy reggelente a világ történéseit megvitatni. Ez a ’70 - es évek bárja, ahol ma wurlitzer áll rendíthetetlenül, és finom kávé illata tölti be a levegőt. A drapériák, a berendezések nem változtak. Talán csak mi egy kicsit. Vagy talán valami mégis : a konyha sötétbe burkolózott, mert Simone ezen a nyáron itt hagyott bennünket. Pár hónapja a hely indokolatlan csendbe, és némi szomorúságba burkolózott. Nem töltik meg élettel a Budapestről érkező csoportjaink csak a reggelente betérő kávét és sajtót igénylő régi vágású helyiek. Néhány német turista merev és hűvös jelenléte kevés ahhoz hogy a szálloda újra életre keljen. A házigazdák a házat ezekben a csendes hónapokban részben felújították és bizakodva várnak vissza minket.

Sandro üvegfúvó üzeme, Tiziana kávéja, a “ Signora “ gondoskodása, és a perzsaszőnyegek színeiben pompázó lagúnák visszavárnak. Maurizo hajója, az Alessia, Punta Sabbione partjainál ringatózva várja a tavaszt és minket. Emlékszem a horgony éles nyikorgására mikor a kikötőből kifutottunk. A mikrofon sípolt és recsegett, a Bóra süvített. Hogy utáltam karneválok idején, mikor megkapaszkodva a hajó korlátjába a hideg a csontomig hatolt. Akkor megfogadtam, csak akkor jövök újra ha a napsugár melegét már érzem a kabátomon keresztül. Most jönnék. Hidegben és esőben is, hogy újra átéljem, azt amiről ma csak nosztalgiázunk. Vágyom újra ott ülni a kandalló tüzénél, esténként Prosecco - t kortyolgatni és azt a fajta biztonságot érezni amit egykoron természetesnek tartottunk.

Murano kanálisain feszített víztükör veri vissza a palazzok kontúrját. Csend van, melyet csak a fornacék kazánjainak dübörgése tör meg. Minden perceben egy remekmű születik, itt a tengeren, a lángok nyelvétől. A sziget épületei egyszínűek, de mégis varázslattal bírnak. A nyitott ajtók csalogatnak, hogy beosonjak egy - egy kapualjba vagy helyi otthonba, hogy a több száz éves fagerendás mennyezeteken lógó muránói üvegcsillárokat megcsodáljam. Puritán fagerendákon több ezer euró értékű kincsek lógnak. Burano alacsony színes házai, kiteregetett ruhái, lepedői a szélben táncot járnak. Kötelező a kávé, és a csipke költemények megcsodálása.

Jó itt... megállítanám az időt.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez az utazás nem mindenkinek való. Nem is az a célunk, hogy tömegeket szólítsunk meg. Ez a program, nem a múzeumokat járja végig, hanem Velence és a szigetek eldugott szegleteit. Ez nem egy utazás, hanem életérzés! A főszerep itt a színeké, illatoké, és az ízeké. A Húsvét előtti bevásárlás kihagyhatatlan, így célba veszünk ( rövid időre ) egy Centro Commercialét is, hiszen olasz kávé, pasta, Prosecco, és édesség nélkül nem vezet haza út. .

Szálláshelyünk – Hotel al Gabbiano:

Levada falucskában található vidéki kis hotel, Velencétől 45 kilométerre, Padovától 75 kilométerre. A vendéglátók, a Stefanel család több mint 40 éve foglalkozik vendéglátással. A hotel szobái összkomfortosak, minden igényt kielégítenek. A ház ízletes helyi konyhával, és kitűnő borokkal várja vendégeit.