Ligúria, egy közel 5.400 km2 alapterületű tartomány, alig másfél millió állandó lakossal. Gyakran átutazunk rajta, magas viaduktjain továbbrobogva Franciaország felé, csak a lélegzetelállító magaslatokból csodáljuk a türkiz színű partokat. Napjainkban talán sokakból kiveszett a kalandvágy, és félünk nekiindulni az ismeretlenek, vagy talán szívesebben mulatunk időt kiszámítható és tervezhető nyaralóhelyeken, luxusnak mondható körülmények között.


Gyerekként mindig azt hittem Itáliát csak imádni lehet, majd felnőttként rájöttem, hogy nincs meg mindenkiben az a fajta bizsergés ami engem olyan sokszor elfog. Mindig csodáltam ezt az országot, kezdetben csak filmeken, képeslapokon, és azt gondoltam én ide nem fogok eljutni soha. Távolinak tűnt és nagynak. Most itt élek. Mi több a "nagy csizma" egyik legeldugottabb tartományában, Ligúriában. Mikor először végigjártam a falvait, rögtön éreztem, hogy itt még dolgom van. Megmagyarázhatatlan érzések kerítetek hatalmunkba, és nem akartam többé hazamenni. Egy olyan világ ez, ahol megállt kicsit az idő, ahol az utcának illata van, ahol az év minden napján nyílik, vagy virágzik valami. Ég és Föld közé szorult világ ahol az emberek tisztelik a természetet, ahol a tenger és az erdő a barátunk. Ezeken a hegyoldalakon találhatóak a világ legromantikusabb ösvényei, melyeken szédítő magasságokba emelkedhetünk, és az út végén ott vár a kék és örökkévaló tenger. A legnagyobb élményt mindig az apró kis falvak adják, ahol a csend szinte tapintható, melyet csak a tenger morajlása tör meg. A szél vaníliás virágillatot hord, mely helyenként füge, vagy rozmaring illatával vegyül. A tenger zavarba ejtően kék, a hegyek tekintélyt parancsolóan magasak, itt érezzük igazán milyen kicsik és védtelenek vagyunk a természettel szemben. Az ösvényeket végigjárva hihetetlen érzés keríti az embert hatalmába több száz méter magasról lenézve minden igyekvő hajó apró kis pontnak tűnik. Ha kinyújtjuk a kezünket talán már az Istenek lábát is elérjük. A falvak színes házai képeslapokat meghazudtoló színekben tündökölnek, a lustán ásítozó macskák az örök panorámás teraszok korlátain napoznak. A forró nyári napokon a hűs hullámok és a mély, sötét sikátorok jelentik a menedéket. A hegyoldalak gondosan megművelt teraszairól helyi gazdák integetnek széles mosollyal, alattunk pedig a szédítő mélység és hajunkba tépő szél jelzi, hogy mennyire közel vagyunk az égiekhez. Ha itt jársz sokszor tapasztalod, hogy valami furcsa érzés ami kerülget, nem tudod elsőre megmondani pontosan mi, csak azt hogy jó. Egy olyan hely ez, ahol a helyi emberek az élet minden pillanatát kihasználják, ahol a helyi bort, nem isszák, hanem a parton ülve élvezik minden korty zamatát, egy olyan hely Ligúria, ahol a kávézás egy program, ahol a zamatos Vergnano és Bristot kávék illata tölti meg a kis piazzák ernyős bárjait. A kiteregetett ruhákat simogatja a kellemes déli szél, a tengeri fuvallatok a frissen grillezett szardella illatát szállítják felénk. Az apró kis oratóriumok, a helyi vallásos nép árnyas és eldugott intim helyei, ahol mindig nyitott ajtókat találunk.


Kell - e vajon nagyobb bizonyosság, mint Móra Ferenc szavai, melyet Rapalló - i tartózkodása során vetett papírra...

...."Egyszer aztán a Sirius is elmerül. Génua felé hirtelen vörös csík lángol át a horizonton, de ez még nem a hajnal. A hajnal még valahol a dalmát partokon csókolgatja a szűz havasokat, amikor itt már elpirul a tenger. Szégyenli, hogy együtt aludt az éjszakával, amely fekete uszályát maga után húzva, most szökik ki az ég nyugati kapuján. A világ kezdete óta így megy ez, de a tenger mindig megőrzi szemérmét, és azért marad örökre fiatalnak..."

Az alig 5.000 négyzetkilométernyi ligúr tartományban rengeteg romantikus települést, eldugott kis falvat, és festői öblöt találunk. Itt van mindjárt Portofino. Szépségét Celentano és Dalida is megénekelte, napjainkban is milliókat vonz, híre ment óceánon túlra is. Az elmúlt években itt nyaralt Kylie Minogue, Sophie Marceau, Gerarde Depardieu, Elton John… de rendszeresen megfordul itt Ornella Muti, és Silvio Berlusconi is. Nehéz rangsort állítani a városok közé. Elegáns partszakaszokon tekerhetünk, vagy motorozhatunk végig Rapallo – Santa Margherita – Camogli érintésével. Végig utazva a császári Via Aurelián megborzongunk és rácsodálkozunk, hogy létezhetnek még ilyen eldugott kis falvak mint Moneglia, Framura, Noli, vagy Laigueglia. A legszebb strandokat kétségtelenül itt találjuk. Karnyújtásnyira található tőlünk a Világörökségi részként nyilvántartott Cinque Terre. Nem szabad megfeledkeznem a pulzáló metropoliszról sem, Genováról. Lassan barátkoztam meg a várossal, szó szerint kóstolgattuk egymást. Megnéztem reggeli álmos arcát, a napközbeni zsibongást és végigsétáltam a megfáradt esti város utcáin is. Sokáig „udvarolt” nekem, megmutatta minden arcát, aztán egyszer csak fellángolt a szerelem. Brignole és az üzleti negyed palotái lélegzet elállítóak. Nem tudok úgy végigsétálni a Szeptember XX. sugárúton hogy egyszer – kétszer ne szédüljek bele a látványba. A Garibaldi utca palazzói , lépcsőházai, kertjei minden képzeletet felülmúlnak. Itt a legmélyebb és legsötétebb sikátor is mesélni tud. Nem kell félnünk egy percre sem, hiszen Szűz Mária jelenléte a kapualjakban megnyugtató hatással bír. Amikor megérintem a sötét sikátorok hűs falait, és betekintek a „kulisszák “ mögé, hirtelen egy „színdarabban“ találom magam. Hamar felébredek és rájövök, ez maga a VALÓSÁG. A való élet, melytől annyira elszoktunk, és ha nem az értékrendünknek megfelelő életformával találkozunk, megborzongunk. Ha más az emberek bőrszíne, vagy rövidebb szoknyát, esetleg kivágottabb felsőt viselnek már hátat is fordítunk és megyünk tovább. Genova, a multikulturális metropolisz, egy fél évezreddel ezelőtt is ugyanígy nézett ki. Andrea Doria nevelte ki az első „kurtizánokat“ akik ha kellett, a politikai, és nemzetközi paktumok sorsdöntő megkötésénél a város mintegy kötelezően jelen lévő nagykövetei voltak, de ha kellett zenei és lexikális tudásukról adtak számot. Nem utolsó feladatkörként említem a hálószobai jártasságukat, és otthonos mozgásukat az ágyban. Minden szerepkörben brillíroztak, miközben minden délelőtt a miséken kiemelt helyen ültek. A mai napig, ha Genovában járok, ellátogatok Fabrizio di Andréhoz. Genova neve szinte egybeforrt vele, és a sikátorokban a jelenléte még mindig érzékelhető. A XX. század nagy költője, Itália „Zoránja“, 1940 - ben született Genovában. Költő, énekes-dalszerző. Műveiben nagy hangsúlyt kaptak a társadalom perifériájára szorult emberek, a bevándorlók, a lázadók és a prostituáltak. Köztük nőtt fel. Sok dalszövege versértékű. Félénk és visszahúzódó volt, a szereplés folyamatosan gondot okozott számára, fellépni csak félárnyékban volt hajlandó. Előadások előtt egy-egy pohár whiskyvel enyhítette szorongását. Szardínia szigetén 1979-ben Fabrizio De Andrét és feleségét, elrabolta egy szárd szeparatista szervezet. Fogva tartóik csak négy hónap múlva, váltságdíj ellenében engedték szabadon őket. Genova teljes lakossága gyűjtésbe kezdett, hogy kiszabadítsák az akkor már közkedvelt és szeretett énekest. Az igazi genovai életérzést átélheted, ha egy pohár Piagto ( fehér bor ) társaságában leülsz Boccadasse ( Genova külső negyede ) öblében, nézed a tengert és Fabro- „ Bocca di Rosa“ dalát meghallgatod. Azt a dalt, amely évtizedekig tiltott volt. Bocca di Rosa egy ismeretlen asszony neve, kinek kilétéről nem tud semmit Sant Illario ( Genova ) lakossága. A bigott település asszonyai fenntartással fogadják érkezését a településre, még a férfiak örvendeznek a szépségnek. Átmeneti szobát biztosítanak számára, de a genovai asszonyok minden lépését figyelemmel kísérik. Természetesen a férfiak is! Van ki unalomból követi, van ki szerelem reményében. Bocca di Rosa szíve szabad, így a kínálkozó lehetőségeket ki is használja. Az asszonyok bejelentése alapján hamarosan megérkeznek a "sbirri - k" ( rendőrség ) és kényszerrel a vasútállomásra cipelik, ahol az első adandó alkalommal vonatra rakják. Bocca di Rosa megérkezik a szomszédos faluba, ahol kitörő örömmel fogadja mindenki még a helyi pap is. Meghívást kap a körmenetbe, melynek élén a pap a település legerélyesebb és legtisztább lányával vonul, tőlük pedig mindössze pár lépésre halad Bocca di Rosa hirdetve a szabad szerelmet.


A Via Aurelia Genova után is végtelen izgalmakat kínál. Varazze, Celle, Noli, Pietra Ligure festett házai a tengerrel frigyre lépve, valami varázslatos képet tárnak elénk. Jobbkézre a tekintélyes méretű hegyek, balra a végtelen tenger, és közéjük ékelődve bújnak meg Itália legszebb települései. Albengába érve, hirtelen San Gimignánóban, a tornyok városában érezzük magunkat. Sajátos ötvözete ez a toszkán építészetnek, és a ligúr művészetnek. Érdemes néha nemet mondani a tenger csábításainak, és eltávolodni a partoktól. Mi csak úgy hívjuk „Entroterra“ ( „a belső föld“ ). Az igazi munka ma is itt folyik, és a XIV - XVII. század között valós védelemmel csak a hegyek és szurdok völgyek szolgáltak. A tengernél élni ma is bátor dolog. Évszázadokon keresztül a pisaiak, a korzikaiak, majd a franciák tartották rettegésben az itt élőket, így nem számít meglepetésnek, ha a legérdekesebb településeket eldugva a hegyek között találjuk. Itt van mindjárt Zuccarello. Csengő dallamos neve hallatán, az ember egy mesebeli település várkastélyára asszociál. Nem tévedünk nagyot. A folyami kövekből épült pici falu, kristálytiszta hegyi patakjával, sötét sikátoraival, és virágoktól roskadozó árkádjaival a forró nyári napokon a nyugalom szigetei lehetnek mindenki számára. Jómagam előszeretettel keresem fel télen is, amikor a helyiek társaságában lehet egy kávét elfogyasztani, minden hasznos információt begyűjtve a környékről.

Alig pár kilométerre Zuccarellotol, Finalborgo középkori városa invitál újabb kalandokra. A várfal kapuján átlépve sajátos világ fogad. Minta egy pillanat leforgása alatt egy filmbe csöppennénk. Megszűnik a motorizáció és jázmin bokrok tövéből csodálhatjuk, a lelassult mindennapi életet.

Genova után, joggal vagyunk tele várakozással, hogy Impéria városa mit tartogathat még számunkra. Ha úti célunk nem is Ligúria, az estben is javasolt egy órácskát időzni a városban. Parasio óvárosi negyede virágoktól roskadozik. Az év minden napján nyílik, vagy virágzik itt valami. A Santa Chiara kolostor loggiáján végigsétálva érezhetjük át a varázslatot, mely tenger és város konglumerációja vált ki. Alattunk a végtelen kékség, jobbunkon a Vatikán egy roskatag de annál varázslatos temploma, balunkon a tenger felől felfutó lépcsők, és felettünk? ...nos felettünk a Monte Torre és a Val d’Arroscia.

EGY HÁZ UMBERTO KIRÁLYNÁL


Ha valaki úgy érzi, igazi kalandra, és századeleji hamisítatlan itáliai hangulatra vágyik, érdemes bekopogtatnia hozzánk.
Impériából felfelé haladva a keskeny és rossz minőségű autóúton, az éles kanyarok nem csak az autónkat de minket is próbára tesznek. Lehet csúcskategóriás autónk, bármilyen erős motorral, de egy idő után megértjük, ezzel itt semmire nem megyünk. Szemben játszi könnyedséggel, mosolyogva, integetve, és dudálva gurulnak lefelé a helyi teraszok gazdái. Sokat sejtető mosolyuk jelzi számunkra, még csak az út elején vagyunk. Hét kilométer és megérkezünk Chiusanicoba, jelzik a táblák. A lombhullató erdők hirtelen elkopnak, és egy mediterrán világba csöppenünk. Két oldalt az öreg olivafák szomorúan bólogatva üdvözölnek, és egymással karöltve ezüstösen csillogó levelük tengert alkot itt a magasban is. Bizony tisztelnünk kell őket koruknál fogva is, alázatosan és rendületlenül állva kísérik fel a tetőre a messzi föld vándorát. Ha nincs motorod, vagy egy Ape- d ( 3 kerekű platós jármű ) minimum legyen egy Fiat Pandád - tartják a helyiek. A keskeny nyomtávú és magas építésű autó nem tartozik a szép autók közé, de mind a mai napig nagy tisztelet övezi őket. Négy kerék meghajtásos változtaival a sikátorokba is bemerészkedhetünk, és a teraszokra is kihajthatunk.


Itt a különleges klímának köszönhetően télen is a tetőn, és teraszainkon ücsörögve csodálhatod a tájat, és járhatod a történelmi falvakat. Bizony nálunk élt Kolombusz Kristóf családja, és itt raboskodott I. Filiberto Emanuele szárd király. Megfordult otthonunkban I. Umberto és felesége Margit királyné is. A 13. században alapított Chiusanico – i kastély belső falai között található középkori kerület egy szegletében találod otthonunkat, mely a Via Umberto I. sarkán magasodik. Volt ez a vár egykoron, a genovai Doriák tulajdona, mintegy kétszáz évig, majd a ventimigliai Lascaris grófok kezére került. A 3 szintes otthonunk az egykori kastély falaiból épült, különleges eltolt szintes kialakítással. A nem mindennapi „dimora” belső térkialakítása, hangulata, társalgói és tetőterasza különleges hangulatot kölcsönöznek a háznak. Hűvösebb estéken a kandalló biztosítja közös programjaink meghittségét. Kora tavasztól késő őszig a tetőterasz a bor és a sajtkóstolók helyszíne. Az éjszaka Chiusanico Castelloban sejtelemes, kis túlzással élve hátborzongató. Egy kastély falai közt sétálgatni este a mély sikátorokban nem mindennapi érzés. Utcánktól nyolcvan méterre egy kilátóról a tengerpartra látsz, miközben a végtelen oliva ligetet csodálhatod. Az illatokról most itt nem teszünk említést, ezt megtapasztalhatod Te magad. Minden részlet, minden korlát, terasz és háztető, sőt kémény tartogat egy történetet. A bejáratok és ablakok különleges díszítései nem mindennapi emberek jelenlétéről tanúskodnak. A csupa szív helyi emberek ha kérdezel válaszolnak, ha mosolyogsz visszamosolyognak. A napfelkelte itt egy esemény, a naplemente pedig a mi pontos óraművünk, mely jelzi a munka végét. Van saját zenekarunk is… biztosíthatunk tetszeni fog. Kabócák ezrei szórakoztatnak amint felkel a nap.

SZERVEZETT, NYARALÁSSAL EGYBEKÖTÖTT PROGRAMJAINK
- IMPERIA - LIGÚR RIVIÉRA - COTE D'AZUR


A programok repülős kiutazást tartalmaznak oda - vissza úton, reptéri transzfert Olaszországban, szállást, reggelit, vacsorát,  aperitifet, idegenvezetést, kinti közlekedést, valamint az alábbi választható  programokat: Nizza - Menton - Dolceacqua - Dolcedo - Sanremo este  - Genova este - Cervo - Imperia - Albenga - Finalborgo - Zuccarello - Torino - Vicoforte - Fossano. Az egyes nagyvárosi programok ( Genova, Sanremo ) a meleg időjárásra való tekintettel este kivitelezhetőek. Időjárás függvényében, fél nap strandolással strandolással telik, a nap másik fele programokkal.

NYARALÁSSAL  EGYBEKÖTÖTT KIRÁNDULÁSOK VÁROSNÉZÉSEK KIS CSOPORTBAN REPÜLŐS KIUTAZÁSSAL:

2024.07.07 - 07.12

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
5 éj szállás, 4 vacsora,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 189.900 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco)            

2024.07.14 - 07.19

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
5 éj szállás, 4 vacsora,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 189.900 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco)

2024.07.21 - 07.26

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
5 éj szállás, 4 vacsora,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 199.900 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco)

2024.07.28 - 08.02

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
5 éj szállás, 4 vacsora,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 205.500 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco )

2024.08.04 - 08.11

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
7 éj szállás, 6 vacsora ,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 239.500 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco)

2024.08.25 - 08.30

kiutazás: 11:10 óra BUD - Nizza
hazautazás: 16:50 Nizza - BUD
5 éj szállás, 4 vacsora,  repülőjegy, 1 fedélzetre vihető kézipoggyász, repülőtéri transzfer,  illetékek, programok, napi 8 óra rendelkezésre állás,  idegenvezetés
Maximum létszám: 8 fő
Részvételi díj: 189.500 Ft / fő
Helyszínen fizetendő:120,00 Eur / fő ( takarítás, ágyneműhuzat, parkolások, behajtási engedélyek, autópálya díjak, vacsoránál borok, rövid italok, aperol, prosecco)

NYARALÁS EGYÉNI KIUTAZÁSSAL SAJÁT AUTÓVAL
LIGÚR RIVIÉRA  ( iMPERIA - SANREMO )


Egész évben biztosítunk szállást 3 db  összkomfortos lakásunkba, melyek Chiusanico - Borgata Castello óvárosi / felső városrészben találhatóak. A  lakások belső 3 szintesek, saját tetőterasszal, minden apartman  2 ágyas ( pótágyazható ) az alábbi elrendezésben. 1. szint konyha / 2. szint hálószoba / 3. szint fürdőszoba + tetőterasz. A - 1 szinten közös társalgó, étkező, televízió, kávéfőző. A konyhák felszereltek. Parkolás a lakásoktól 80 méterre biztosított. Igény esetén étkezést ( reggeli / és / vagy vacsora ) tudunk biztosítani. Az utazásukat egyénileg szervező vendégeink egyes szervezett programjainkhoz tudnak csatlakozni saját autóikkal.
42 kilométerre vagyunk a francia határtól, 110 kilométerre Genovától, 12 kilométerre Impériától és strandoktól

APARTMAN BÉRLÉS EGYÉNI KIUTAZÁSSAL

MÁRCIUS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 80,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 2 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

ÁPRILIS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 80,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 2 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

MÁJUS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 85,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 3 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

JÚNIUS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 85,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 3 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

JÚLIUS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 95,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 5 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

AUGUSZTUS

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 95,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 5 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

SZEPTEMBER

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 80,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 3 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)

OKTÓBER

kiutazás: egyénileg
kulcsátadás érkezéskor:14:00 órától
kulcsátvétel induláskor:12:00 óráig
Bérleti díj: 80,00 Eur / lakás / éj
Kaució: nincs
Minimum bérlés: 2 éj

Helyszínen fizetendő: 45,00 Eur 
( takarítás, ágyneműhuzat, törölköző)